Barion Pixel
Borvidékek
borászatok
•  Palkonya
Villányi borvidék
 

A Villányi borvidék története
Nagy hagyománya van itt a borkészítésnek. Miután a török uralom alatt Villány szinte megsemmisült, a környező falvak lakói folytatták a szőlők gondozását, amire a betelepített szláv és rác népesség is nagy hatással volt. Ők magukkal hozták saját tudásukat és tapasztalatukat, többek között a héjon erjesztéses vörösbor készítési eljárást és a kadarka fajtát. A 17. században németeket telepítettek a vidékre, akik a portugieserrel gazdagították a villányi szőlők és borok sorát. Hagyományos fajtának a kékfrankos tekinthető, ezek mellett a 20. század elején már a nemzetközi fajták is megjelentek. A rendszerváltás után a minőségi borokat előállító magán borászatok segítségével megindult a fejlődés a településen, mára pedig Magyarország csúcs vörösborai készülnek a Villányi borvidéken. Villányi borvidéken biztos alapokat adott a fejlődéshez a hagyomány tisztelete. A táj értékéhez tartoznak a palkonyai, villánykövesdi, villányi, nagyharsányi, kisharsányi műemlék pincesorok, a siklósi körzet szórt dűlő pincéi, présházai, melyek több száz éve nagy technológiai jelentőséggel bírtak, ma a vendégvárás legfontosabb helyszínei.
 
Adottságai
A Villányi borvidék Baranya megye déli részén található. Mérsékelten meleg, nedves éghajlatú vidék, ahol az egyes hegységi és síksági területek mikroklímája egészen kedvező egyes növényfajok számára. A déli lejtőkön néhány fokkal mindig melegebb van, mint az északiakon, ahol a 150 méteres rétegvonal feletti területek első osztályú besorolásúak szőlőtermelés szempontjából. A legnevesebb dűlők ismerősek lehetnek a kivételes borok címkéiről: Jammertál (siralomvölgy), Csillagvölgy (Sterntal), Remete-dűlő, Ördögárok (Teufelsgraben) és Kopár-dűlő.
 
Eredetvédelem
A magyar kikerics a villányi borok azonosító jele, szimbóluma, a mediterrán hatás jelképe. A védett eredetű villányi borok címkéjének alsó részén kell feltüntetni a virágot ábrázoló grafikát.  A virág közel 80 évvel ezelőtt - Magyarországon elsőként – kapott törvény általi védettséget. A törékeny, 5-10 cm-es kikerics a Szársomlyó hegy déli lejtőinek felső részén, illetve a Kopár dűlő feletti lejtőkön (Nagyharsány határában) virágzik majdnem 1 hónapon keresztül.
 
Jellegzetes borok
Villány elsősorban a vörösborokról vált híressé, a fehér szőlőfajtákat mindenki inkább Siklóshoz köti. A friss szárazak mellett késői szüretelésű borokkal is találkozunk, melyeknek különlegessége, hogy a szőlő több meleget kap, mint más területeken. Hozzáértéssel és megfelelő tapasztalat birtokában, a savak megfelelő szinten tartása mellett izgalmas fehérborokat lehet készíteni Villányban is. A vörösborok közül sokféle fajtából számtalan pincészet készít különböző, egyedi stílusú, hangulatú borokat, egyedi filozófiával. A végeredményhez hozzájárul a mediterrán hatás, a borász elképzelése, valamint a fajta jellege, karaktere. A hagyományos fajták - a kékfrankos, a portugieser és a kadarka – mellett megtaláljuk a cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot és pinot noir fajtákat is, melyeknek a villányi borvidék lejtőinek mikroklímája ad különleges jelleget. Villány hagyományos fajtája a portugieser, szinte minden borász kínálatában megtalálható fajta, melyet régebben még kékoportóként emlegettünk. Többféle eljárással dolgozzák fel a szőlőt, ami több kategóriába engedi elhelyezni a belőle készülő bort. A cabernet franc a borvidék új zászlósbora: egy olyan világfajta, amely önálló borként ritkán jelenik meg. Nem úgy a Villányi borvidéken, ahol megtalálta természetes otthonát. A borvidék különleges termőhelyének, klímájának és alkotó borászainak köszönhetően a 100% cabernet franc-ból készült bort, – premium és super premium minőségben – Villányi Franc-nak nevezzük. Ebben az elegáns borban a borvidék vezértermékét, zászlósborát tisztelhetjük.
 
Villányi borvidék területe: 2550 hektár
 
Időjárás:
Szubmeditárrán jellegű, a legtöbb napsütés, legmelegebb borvidék, hosszú száraz nyarak jellemzik, enyhe téllel.
Több oldalról is védett lejtők, ahol a  beáramló mediterrán meleg is kedvező klímát biztosít.
 
Földrajzi jellemzői:
Lösz talajjal rendelkezik, mely barna erdőtalajjal és vörös agyaggal keveredik, mely a Villányi-hegység mészkővére épül.
 
Jellemző szőlőfajták:
Cabernet Franc (az eredetvédett Vilányi Franc), Cabernet Sauvignon, Merlot, Syrah, Portugieser,  Kadarka, Pinot Noir,
Zweigelt, Olaszrizling, Hárslevelű, Tramini, Ottonel muskotály
 

 

 Pincészet neve:

Bakonyi Péter

Bakonyi Péter és Josef Kerl borászata.
Organikus szőlőt termelünk, Siklóson,és Nagytótfaluban 5 hektár szőlő területünk van.
Bort készítünk Villányban,a Dózsa György utca 33-ban.
 
Első íz, illat- élményeim megmutatták, hogy a borban van valami erős, szavakon túli üzenet arról, hogy a világ szebb annál, mint aminek látjuk.És hát én is vágyódom a szavakkal el nem mondhatóra, a megértésen túli átélésre. A bor: metakommunikáció, tükör, képzet társító, élmény, falakat döntő, megosztó.
 

 

Terület: 5 ha, certifikált bio szőlőművelés
Dűlők: Hidegkút, Makár, Mandolás, Melegmáj, Pillangó, Zuhánya, Városhegy
Tengerszint feletti magasság: 150-220 méter
Talaj: humusz-karbonátos barna erdőtalaj
Ajánló
Bakonyi Péter
Magazin
blog

Borkóstoló, akár az Ön otthonában!

Elsődleges célunk, hogy leendő és meglévő partnereinkkel, hosszú távú bizalmi kapcsolatot építsünk ki. Ennek érdekében hoztuk létre a Primo Vino borkereskedést, a weboldalt és szolgáltatásait. Sommelier kollégánkkal sok időt és energiát fektettünk bele, hogy a magas minőséget a középpontba állítva, a legjobb tudásunk szerint állítsuk össze a szortimentet...

Orodán György sommelier, vezető borszakértőnk!

A Pécsi Tudományegyetem Geográfus szakán végzett, mindig is nagy érdeklődéssel fordult a természet megismerése és az utazások felé. E széles körű ismeretek képezték az alapot, melyhez idővel a szőlő és a bor szeretete párosult. Jelenleg a WSET (Wine & Spirit Education Trust) oktatója...

Viszonteladóknak infomáció

Ha egyedi és nem egy átlagos, sablonos borlapot szeretne, ami a szomszédnál is van... Termékeink több vendéglátóhelyen, delikáteszekben is megtalálható országszerte. Ha szeretné, hogy az Ön üzletét is színesítse választékunk, akkor kérjük jelezze felénk elérhetőségeinken és aktuális nagykereskedelmi árainkról tájékoztatást nyújtunk...