A borvidék története

A szekszárdi borászok állhatatos munkával hamar visszaállították a borvidék hírnevét, sőt, tovább is terjesztették azt. Főként vörösboraik ma már szinte az egész világon ismertek, a borvidékre jellemző családi borászatok közül egyre több kerül fel a bor nemzetközi térképére. A borvidék térségének éghajlata kontinentális, a nyarak melegek és szárazak, a tavaszi és őszi fagyok ritkák. A napsütéses órák magas száma kedvez a későn érő szőlőfajtáknak, a kiváló klíma hosszú tenyészidőszakot biztosít. Települései: Zomba, Várdomb, Szentgál-Szőlőhegy, Alsónána, Bátaszék, Báta, Decs, Harc, Medina, Mórágy, Őcsény, Sióagárd, Szálka és a névadó: Szekszárd. A borvidék éghajlata kontinentális, meleg, száraz nyárral, ritka őszi és tavaszi fagyokkal.

 

Története

A szőlőtermesztés hagyományai egészen a római időkig nyúlnak vissza a területen. A Szekszárd – római nevén Alisca – közelében folytatott szőlőművelésről és borkészítésről 3. századi ókori római forrásokból értesülünk először, amelyek szerint Marcus Aurelius Probus római császár utasítására kezdtek a környéken szőlőt művelni. A római kortól kezdődően számos régészeti lelet, írásos emlék utal arra, hogy a középkor hosszú évszázadai alatt is mindig volt szőlőtermesztés a környéken. A vörösborok alapjául szolgáló kékszőlő fajtákat – köztük a kadarkát – a török hódoltság idején honosították meg a borvidék területére letelepedő rácok. A törökök elűzése után a lakosság legfőbb bevételi forrása a borkészítésből adódott, egészen az 1770-es évekig. Ebben az időszakban német telepesek érkeztek, akiknek szaktudása tovább finomította a helyi borok minőségét. 1828-ban már 29 kék- és 37 féle fehérszőlő fajtát tartottak számon, ezek közül 6-féle kadarkát. Az arány folyamatosan változott az idők során és az 1800-as évek második felében pusztító filoxérajárvány is befolyásolta egyes fajták fennmaradását. Az utóbbi néhány évtized folyamán megjelentek a kékfrankos, a merlot, a zweigelt és a cabernet-k is a szekszárdi borvidék lejtőin. A fehérszőlők közül az olaszrizling, chardonnay fajták a közkedveltek.

 

Települései:

Zomba, Várdomb, Szentgál-Szőlőhegy, Alsónána, Bátaszék, Báta, Decs, Harc, Medina, Mórágy, Őcsény, Sióagárd, Szálka és a névadó: Szekszárd. A borvidék éghajlata kontinentális, meleg, száraz nyárral, ritka őszi és tavaszi fagyokkal.

 

Jellegzetes borai:

A szekszárdi vörösborok jellegzetes savtartalmát a szőlők természetes csersavtartalma és a hosszú időn át tartó héjon erjesztés adja. A férfias, testes, tanninban gazdag vörösborok mellett az utóbbi években feltűntek a könnyedebb rozék is. Egykor a kadarka tette híressé a borvidéket, ami a bikavér mellett ma is az egyik legkeresettebb fajta. Míg a kadarka, különleges illatú, rubinszínű, gyengébb savtartalmú fajtabor, addig a bikavér testesebb, erősebb, magasabb alkohollal rendelkező küvé, amit több vörös fajta házasításával készítenek. Az arányok titkosak, néha a szőlőfajtákat sem árulják el a borászok. A bikavér nevet kizárólag szekszárdi és egri pincészetek használhatják a magyar bortörvény szerint. Annyi bizonyos, hogy legyen szó fajta borokról vagy bordeaux-i házasításokról, a szekszárdi borok magas minősége mellett egyedi ízvilágot, arcot, terroirt is fel tudnak mutatni.

 

Szekszárdi borvidék területe: 2600 hektár

 

Földrajzi jellemzői:

Világos színű lösztalaj, védett völgyek

 

Időjárás:

Meleg, napsütötte, száraz nyár jellemzi, későn kezdődő tavasszal, enyhe téllel, fagykár ritka jelenség

 

Jellemző szőlőfajták:

Kadarka, Kékfrankos, Merlot, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon, Zweigelt, Olaszrizling, Chardonnay